Segmina Film

Segmina Film

Segmina

2023. szeptember 08. - Molnár Adrienne

Történészként a fókuszomban elsősorban a rendszerváltoztatás utáni időszakban (1990-2004 között) a jobboldali, polgári pártok közötti együttműködés és az értelmiséget tömörítő civil szervezetek, baráti társaságok akkori tevékenysége áll (a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület, a Batthyány Lajos Alapítvány, az Apostolok Asztaltársasága, Mádl Kör, stb).

A Segmina Filmmel 2022 elején dokumentum filmben dolgoztuk fel az MPEE megalakulásának történetét, melynek során 14 egykori alapító adott interjút nekünk. A film: https://youtu.be/ZmSkZnAbi5w?si=xRKQo03LjRP-Qg12 A kutatásaink során előkerültek eredeti dokumentumok, meghívók, újságcikkek, melyeket már meghaladják egy film kereteit, így ebben a blogban hozzuk őket nyilvánosságra.

2022 szeptemberében útnak indítottuk Tablinum sorozatunkat a youtube csatornánkon, mely a 1990-es, 2000-es évek meghatározó politikai, közéleti szereplőit szólaltatja meg. Egy pohár bor vagy csésze kávé mellett kötetlenül beszélgetünk ennek az időszaknak az eseményeiről, a személyes pályafutásukról. A kimaradó részleteket, dokumentumokat itt is olvashatjátok majd.

2023 tavaszán először Granasztói Györgyről készítettünk egy portréfilmet (https://youtu.be/vHFDrk54W60?si=YuMawu2tND7awfdH ), majd a Batthyány Lajos Alapítvány 1990-98  közötti történetét mutattuk be: https://youtu.be/GxntaYgVVCM?si=EIr56KWDmIkJZh8d

A blogban bemutatom részletesebben a dokumentumfilmjeinket, interjúinkat valamint természetesen egy-egy történetet, eseményt külön is bemutatok, nyilvánosságra hozok olyan dokumentumokat, fotókat is, amelyek időbeli korlátok miatt már nem fértek bele egy-egy film kereteibe.

A bejegyzés trackback címe:

https://segmina.blog.hu/api/trackback/id/tr6518210089

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása