A Seuso-kincs tulajdonképpen egy ókori római kori, tizenöt darabból álló ezüst, illetve bronz leletegyüttes. Seuso a tulajdonosa volt a kincsnek, erre az egyik tálcán látható feliratból következtethetünk. A kincs nemcsak a saját jogán kapott óriási figyelmet, hanem megtalálásának és Magyarországra hozatalának körülményei miatt is.

Megtalálása

A kincset egy Sümegh József nevű, Polgárdiban élő fiatalember találta meg 1970-es  években, aki amatőr műgyűjtő volt. Később ezek a kincsek okozták a halálát, 1980-ban felakasztották abban a pincében, ahol a kincseket rejtegette. Több elmélet van arról, hogy kik és miért, de a rendszerváltoztatás után elindított nyomozás (a korabeli hatóságok öngyilkosságot állapítottak meg) nem vezetett eredményre. Azt sem sikerült pontosan megállapítani, hogy hol talált rá a kincsekre. A legnagyobb valószínűség a szár-hegyi kőbányában vagy a környékbeli pincéknél. Ezt erősíti, hogy a közeli Szabadbattyán  település mellett egy római kori villát tártak fel, a palota tulajdonosa lehetett Seuso. Pannóniában a 4. században főként kelta népek éltek a Római Birodalom egyik provinciájaként. Nem sokkal előtte osztotta négy részre Diocletianus, a kérdéses terület a Pannonia Valeria nevet viselte. Hosszabb ideig viszonylagos nyugalomban, a nemesek jólétben éltek. 374-ben volt az első kvád betörés, valószínűleg ekkor vagy ezután egy későbbi támadás során rejthették el a kincset.

Sümegh József, illetve a pince 

Sümegh halála után a kincsek eltűntek, senki nem foglalkozott vele, hiszen a történészek, régészek nem is tudtak a létezéséről, azok a barátai pedig, akiknek akkoriban megmutatta nem beszéltek róla.

A per és a tulajdonjog

A leletegyüttes egy része, az a tizenöt darab, amit most ismerünk minden bizonnyal a 80-as években került külföldre.  Valószínűleg ennél sokkal több, akár kétszáz darabot is tartalmazhatott, hiszen egy étkészletről van szó. Van, aki szerint Magyarországon is van még belőle, de tulajdonképpen semmit nem tudunk a többi darab hollétéről.  Elég beláthatatlan úton került egy Lord Northhampton nevű angol főnemeshez. Először Gettyvel próbálta elárvereztetni  1984-ben Los Angelesben, de nem tudta semmiféle papírral igazolni az eredetüket. Ekkor látja meg a kiállításon a kincseket Szilágyi János régész, aki az egyik tálon lévő Pelso feliratból arra következhet, hogy magyar vonatkozása lehet, hiszen a Pelso a Balatont jelöli latinul. A Lord később, 1990-ben a Sothesby-vel megpróbálta újra elárvereztetni. De ekkor a libanoni – a Lord libanoni papírokat mutatott be, de ezek hamisnak bizonyultak -, majd a jugoszláv és végül a magyar állam (1991. február 25-én) is jelezte a tulajdonjogra vonatkozó jogát és egy igen érdekes per veszi a kezdetét- A bizonyítékokkal nem is igen foglalkoznak. Például az amerikai bírónő a magyar bűnügyi nyomozás egészét – és így, az itt feltárt bizonyítékokat is – kizárta a polgári bizonyítás köréből. De ellenben a Lord ügyvédeinek megengedte, hogy a magyar tanúk állításának cáfolására idézzenek a magyar büntetőeljárás irataiból. Ami még fontosabb, ez kizárta az edényekről vett talajminták összevetését a magyar talajmintákkal – illetve az összevetés természetesen egyezést mutatott ki, de ezt nem mondhatták el. A Lordot nem lehetett kérdezni a hamis libanoni papírokról, stb, egyértelműen teljesen egyoldalú, elfogult viselkedést mutatott. A magyar kormány emellett elégedetlen volt a magyar ügyvédi képviselettel is, ez Koszorús Ferenc volt.

Végül 1993-ban azt a döntést hozta az esküdtszék, hogy nem a mienk. De a Lord sem adhatja el, hiszen nem tudja igazolni a tulajdonjogát ő sem. Részben a bírói hibákra hivatkozva fellebbeztünk, de ez sem hozott eredményt. Ezután a magyar állam többször is megpróbálkozott a visszavásárlással, hazahozatallal. A kincsek egy része, hét darab végül 2014-ben került vissza Magyarországra, olyan megállapodással, hogy nem megvásárolta, hanem a kincsek őrzési jogáért fizet 15 millió dollárt. Hazatértük után először a Parlamentben, majd a székesfehérvári Szent István király Múzeumban voltak kiállítva. Jelenleg a Nemzeti Múzeumban vannak.

A kincs leírása

A kincs két csoportra osztható. Az egyiket vésett geometrikus minták díszítik, mely a Római Birodalom nyugati részén terjedt el a Kr. u. 3-4. században. A másikat a domborítással kialakított, főként alakos minták jellemzik, ez a keleti részen terjedt el. A leletet tálcák, korsók alkotják, amelyeken látszik a használat, s javítások nyomai is. Egy bronzüstben rejtették el őket, az üstben látszanak a tárgyak nyomai. A kincsek nem egységesek, több műhelyben készülhettek a 4. században. A tulajdonosa Seuso, egy pannóniai főnemes lehetett, s a kincset valószínűleg egy barbár betörés elől menekülve rejtették el.

A Nemzeti Múzeumban őriznek egy quadripust, melyet 1878-ban találtak szintén Polgárdinál. Két lábat találtak hozzá, először tripusnak gondolták, majd nemrégiben kiegészítették egy negyedik lábbal is. A páratlan lelet fő jellemzője – mint a Seuso-kincsnek is -, hogy rendkívül nagy tisztaságú ezüstből (98%-os) készült, egyértelműen része a Seuso leletnek. Ugyanakkor mérete is jelentős: 114 cm magas, mely illeszkedik a kincs táljainak méretéhez is. Leghíresebb darabja a Seuso-tál átmérője 70 cm és a kancsók is 50 cm-sek

• Geometrikus díszítésű tál: 38,5 cm átmérőjű, tálalásra használták. Több belekarcolt felirat olvasható rajta. A spirálisokkal díszített medallion belsejét vésett geometrikus minta tölti ki, csillag és levél formák váltogatják egymást. 4. század közepe táján készülhetett.

• Seuso tál: szintén tálalásra használták, de majdnem kétszer akkora,70,5 cm az átmérője. Alacsony talpgyűrűn áll, a peremét gyöngysor díszít. A belseje egy kettős gyűrűvel körbevett medallion. Vadászjelenetek vannak rajta. Két szó is olvasható: Innocntius –ez valószínűleg a ló neve, és a Pelso, ekkoriban így hívták a Balatont. Szilágyi János régészprofesszor 1984-ben  a Los Angeles-i Getty Múzeumban járt, itt vette észre a Pelso szót, s tulajdonképpen ezzel vette kezdetét Magyarország érdeklődése a tárgyak iránt.  A külső körfeliratot egy Krisztusmonogram kezdi, a szöveg pedig: „Őriztessenek meg neked még sok évszázadig eme edények, ó Seuso,hogy leszármazottaidnak is javára szolgálhassanak” 4. század közepe

• Fedeles ezüstkancsó állatalakokkal: 51 cm magas és majdnem négy kilogramm. Csillag alakú lába és teste van, amin 10 sorban 120 darab, hatszögű keretbe foglalt kép van. Ezek vadászattal kapcsolatos emberi, állati alakokat és vázákat ábrázolnak. A fedőn 10 fej van keretben. 4. század

• két geometrikus kancsó: testvérdarabok. Fél méteresek, körülbelül 2,5 kilósak. Díszítésük nagyjából megegyezik. Talpgyűrűjük kúpalakú, gyöngysor szegélyezi. A testén spiráldísz osztja mezőkre, amikben geometrikus formák, palmetták, rozetták láthatóak. 4.sz. második fele.
•  Kézmosó tál: átmérője 46,8 cm, 12,5 cm magas. Kihajló pereme van, alacsony talpgyűrűn áll. Az alján körben szabályos hatszögekben madarak és növények láthatóak. 4. század vége.

• Achilles tál: tálaló tál, a legnehezebb darab, majdnem 12 kg. A pereme széles, gyöngysor díszíti és mellette mitologikus jelenetek láthatóak. Például Akhilleusz születése, Athéné és Poszeidon Attika feletti vitáját. A közepén látható az a jelenet, amikor a nőnek öltöztetett Akhilleusz a fegyverek után nyúl, s ezzel elárulja magát. század utolsó negyede

• Meleagrosz tál: hasonló, mint az előző, az átmérője 69,2 cm, 8606 gramm. Alacsony talpgyűrűje, gyöngysor a peremén van, amelyen mitológiai jelenetek, alakok láthatóak. Például Paris ítélete, Pryamos és Thysbe története. A belsején vésett levélminták vannak. A középső medallion Meleagroszt és Atalantát ábrázolja egy vadászaton.

• Amphora: 38,5 cm magas kétfülü kancsó. Domború díszítés fedi. A fülek párducokat formáznak. Legalul levélminta, felette halak és szárnyasok láthatóak. A főmező pedig egy bacchikus menetet ábrázol. Aranyozott. 4. sz. második fele.

• Kancsó dinoysikus ábrázolással: 43,5 cm magas, tojásformájú. Csillagalapú a talpa és a szája is. Derékszögű a füle, a fedele nincs meg. A testén indaminta van, illetve a nyolc oldallap mindegyikének közepén egy-egy táncoló bacchikus alak van. (például Dionüszosz, Pán)

• Hippolytos kancsó és két ezüstvödör: összetartoznak, egy mester készíthette őket. Hasonlóan néz ki, mint a többi. Tojás alakú, talpas, gyöngysor, talpán és nyakán levélminta, a testén domborműábrázolások, vadászatok. A vödrök 4,5 kg-osak, pedig mindössze alig 30 cm magasak. Situlának nevezett függőleges falú vödrök. Három öntött, szfinxet formázó lábon állnak. Az oldalukon domborműben Hippolytos-Phaedra jelenetek. A fülek öntött női mellszobrocskával kapcsolódnak a peremhez. 4.sz utolsó negyede

• Toilett láda: ez a legszerényebb darab, csak 31,5 cm és alig két kiló. A kúpos fedelű, gombbal. A testén domborműben fürdőző női alakok, és egy úrhölgy szolgákkal körül véve. A fedélen mitológiai figurák.

• Bronz üst- ebben rejtették el a kincset. Legnagyobb átmérője83,5 cm, a belsejében több ezüsttárgynak is megmaradt a lenyomata. Az oldalát és fenekét két külön lemezből rakták össze, oldalt szegecseléssel, lent farkasfogas technikával.

1990. február 17-én az American Jewish Congress Floridában tartott egy megbeszélést, melynek az összefoglalóját találtam meg nemrég.  Egy bizonyos Stephen Roth - igen, magyar származású - beszédét szemlézi elsősorban. Az úriember megállapítja, hogy Szovjetunióban a helyzet nem túl jó ugyan, de aggodalomra nincs ok. Annál inkább Magyarországon (és Romániában), ahol az éledező korábbi antiszemita pártok, mint pl. a Kisgazdák már komoly figyelmet érdemelnek. Már ez is igazán hülyeség, de a vérlázító az a következő mondat: azok a pártok, melyek a keresztényt a nevükben viselik, azok alapból arra utalnak ezzel, hogy no jews. (zsidók nem). Minderre a forrásként a magyar politizáló zsidókra hivatkozik. A végén az meg már csak hab a tortán, hogy a nyugatnak nyomást kell helyeznie ránk. 

Ti mit gondoltok, kik lehettek a forrásai? De tulajdonképpen lényegtelenek a nevek, inkább maga a jelenség és a politikai akció a lényeges. Már egy korábbi posztomban is bemutattam egy Tom Lantos levelet, ahol azt fejtegeti örül neki, hogy az MDF mégsem antiszemita.  És itt még messze vagyunk Csurkának attól a bizonyos írásától, még az első szabad választás sem zajlott le. A jobboldali pártok eleve hátrányból indultak, hiszen már nemzetközi szinten is állandóan magyarázkodniuk kellett. Később pedig ezeknek a mesterkedéseknek a természetes folytatódásaként jött a Demokratikus Charta, a barna esővel riogatás, stb. Ezzel sikeresen megágyaztak az 1994-es visszatérésnek és az összeborulásnak az Szdsz és az Mszp között. Ügyesen csinálták az elvtársak egyébként. 

Antall József és Jeszenszky Géza 1990 januárjában egyhetes amerikai körúton vett részt (ekkor még nem volt miniszterelnök, az első szabad választások előtt vagyunk), melynek során találkozott személyesen is Lantossal, illetve Bush is fogadta röviden. 

Ezután írta az alábbi levelet, melyben visszautal a korábbi látogatásra, és annak jelentőségére. Mit is jelent a Demokrata Fórum körüli tévhitek és torzítások? Az MDF tulajdonképpen még meg sem alakult, már a lakitelki találkozó után azt terjesztették, hogy ott antiszemita találkozó volt. Ez jelent meg - magyar sugallatra... - a New York Times-ban és a Szabad Európa Rádió egyik adásában is boncolgatták a kérdést. Ez természetesen nem volt igaz, de mégis magyarázkodni kellett miatta, ahogy a lenti levélből is kiderül.  
Ehhez még hozzá kell tenni, hogy Tom Lantos holokauszt túlélő volt, ezért még fontosabb volt számára a kérdés. Lantos 1947-ben vándorolt ki Amerikába, ahol 1981-től haláláig, 2008-ig az amerikai képviselőház tagja volt a demokrata párt színeiben. Magyarsága is fontos volt számára, 1987-ben tiltakozott az erdélyi magyarokat érő rossz bánásmód miatt, 1990-ben kezdeményezte Kossuth szobor állítatását a Capitoliumon. Részt vett a magyar követségen tartott eseményeken is, ahogy az egyik képen is látható. 

Az már csak érdekesség, hogy a levél végén említett Annette, a felesége Gábor Zsazsa unokatestvére volt. 

Nemrég hozzám került néhány dokumentum az Emberi Jogok Magyar Ligájának párizsi tevékenységéről és a budapesti tagozat megalakulásáról, köztük Antall József levele barátjának, Tar Pálnak és feljegyzése az alakulás feladatairól. Tudtommal ezek még máshol nem kerültek nyilvánosságra . 

Az Emberi Jogok Magyar Ligája 1924-ben alakult meg Párizsban, Bóta Ernő vezetésével,  főleg a magyar emigránsok érdekvédelmével foglalkozott[1]. Az aktuális politikai események alakulásával volt mindenkor aktívabb vagy kevésbé aktív. Az 1980-as években lendült fel a szerepe újra. Akkor többek között Fejtő Ferenc, Vermes László, Tar Pál, Szabó Zsuzsa, Philippovich Tamás vállaltak vezető szerepet.

1988 végén invitálták a tagokat az éves közgyűlésre, ahol a szokásos napirendi pontokon túl felhívják a figyelmet az aktuális romániai helyzetre, a falurombolásra vagy a kisebbségeket érő atrociásokra, melyeket fizikai és kulturális genocídiumnak neveznek.

Az éves közgyűlés lezajlott 1989. január 14-én, a jegyzőkönyv alapján sokféle témával foglalkoztak, a szükséges, de kevésbé érdekes pénzügyi beszámolók és alapszabálymódosításon túl kiemelném a legérdekesebbeket. A legfontosabb 1988-as tevékenység Nagy Imre és mártírtársai emlékművének felavatása a Pere La Chaise temetőben, melyet ifj. Rajk László tervezett. Valamint az erdélyi magyar kisebbség védelmében is több akciót végeztek, petíciót írtak a falurombolás ellen, bulletint adtak ki, stb. A beszámolóból nem derül ki, hogy ezeknek mekkora visszhangja volt Franciaországban vagy akár Magyarországon.

Megválasztották az új vezetőséget is Vermes László lett az intézőbizottság elnöke, tagok voltak még: Faragó Béla, Kende Tibor, Philippovich Tamás, Tar Pál, Szabó Zsuzsa. A legfontosabb jövőbeni teendőként továbbra is az erdélyi magyar kisebbség melletti kiállás – kiegészítve a felvidéki és délvidékiekkel -, valamint a budapesti tagozat megalapítása.  

Tar Pál hamarosan a tettek mezejére is lépett, megírta gyerekkori jóbarátjának[2] , Antall Józsefnek. Ő megszervezte az itthoni teendőket, erről levélben tájékoztatta Tart. Írt egy feljegyzést is, melyben pontosítja a teendőket, s tartalmazza a  javasolt tagok névsorát, mely vegyesen válogat a népi és urbánus írókból (Csoóri, Vásárhelyi, Mészöly) vagy a már meglevő ellenzéki szerveződésekből (Antall, Joó, Sólyom László). De lássuk magukat a dokumentumokat: 

 1989. április 29-re összehívták a  közgyűlést a Semmelweis Orvostörténeti Múzuemba, ahol megalakult az Emberi Jogok Magyar Ligájának Budapesti Tagozata. A sajtóban megjelent cikkek szerint elnökké Csoórit, alelnökké Gönczöt és Vásárhelyit, főtitkárrá pedig Szávai Jánost választották. A tevékenységükről túlzottan sok mindent egyelőre nem találtam, egy későbbi újságcikkből annyi derült ki, hogy tartottak jónéhány rendezvényt. 

[1] Ablonczy Balázs írt erről összefoglaló cikket: https://www.archivnet.hu/jogvedelem-es-politikai-aktivizmus-kozott-a-parizsi-emberi-jogok-magyar-ligaja-1924-1939 

[2] kettejük kapcsolatáról lásd a következő dokumentumfilmünket: https://youtu.be/xWFjpH1Q6xI