A Seuso-kincs tulajdonképpen egy ókori római kori, tizenöt darabból álló ezüst, illetve bronz leletegyüttes. Seuso a tulajdonosa volt a kincsnek, erre az egyik tálcán látható feliratból következtethetünk. A kincs nemcsak a saját jogán kapott óriási figyelmet, hanem megtalálásának és Magyarországra hozatalának körülményei miatt is.

Megtalálása

A kincset egy Sümegh József nevű, Polgárdiban élő fiatalember találta meg 1970-es  években, aki amatőr műgyűjtő volt. Később ezek a kincsek okozták a halálát, 1980-ban felakasztották abban a pincében, ahol a kincseket rejtegette. Több elmélet van arról, hogy kik és miért, de a rendszerváltoztatás után elindított nyomozás (a korabeli hatóságok öngyilkosságot állapítottak meg) nem vezetett eredményre. Azt sem sikerült pontosan megállapítani, hogy hol talált rá a kincsekre. A legnagyobb valószínűség a szár-hegyi kőbányában vagy a környékbeli pincéknél. Ezt erősíti, hogy a közeli Szabadbattyán  település mellett egy római kori villát tártak fel, a palota tulajdonosa lehetett Seuso. Pannóniában a 4. században főként kelta népek éltek a Római Birodalom egyik provinciájaként. Nem sokkal előtte osztotta négy részre Diocletianus, a kérdéses terület a Pannonia Valeria nevet viselte. Hosszabb ideig viszonylagos nyugalomban, a nemesek jólétben éltek. 374-ben volt az első kvád betörés, valószínűleg ekkor vagy ezután egy későbbi támadás során rejthették el a kincset.

Sümegh József, illetve a pince 

Sümegh halála után a kincsek eltűntek, senki nem foglalkozott vele, hiszen a történészek, régészek nem is tudtak a létezéséről, azok a barátai pedig, akiknek akkoriban megmutatta nem beszéltek róla.

A per és a tulajdonjog

A leletegyüttes egy része, az a tizenöt darab, amit most ismerünk minden bizonnyal a 80-as években került külföldre.  Valószínűleg ennél sokkal több, akár kétszáz darabot is tartalmazhatott, hiszen egy étkészletről van szó. Van, aki szerint Magyarországon is van még belőle, de tulajdonképpen semmit nem tudunk a többi darab hollétéről.  Elég beláthatatlan úton került egy Lord Northhampton nevű angol főnemeshez. Először Gettyvel próbálta elárvereztetni  1984-ben Los Angelesben, de nem tudta semmiféle papírral igazolni az eredetüket. Ekkor látja meg a kiállításon a kincseket Szilágyi János régész, aki az egyik tálon lévő Pelso feliratból arra következhet, hogy magyar vonatkozása lehet, hiszen a Pelso a Balatont jelöli latinul. A Lord később, 1990-ben a Sothesby-vel megpróbálta újra elárvereztetni. De ekkor a libanoni – a Lord libanoni papírokat mutatott be, de ezek hamisnak bizonyultak -, majd a jugoszláv és végül a magyar állam (1991. február 25-én) is jelezte a tulajdonjogra vonatkozó jogát és egy igen érdekes per veszi a kezdetét- A bizonyítékokkal nem is igen foglalkoznak. Például az amerikai bírónő a magyar bűnügyi nyomozás egészét – és így, az itt feltárt bizonyítékokat is – kizárta a polgári bizonyítás köréből. De ellenben a Lord ügyvédeinek megengedte, hogy a magyar tanúk állításának cáfolására idézzenek a magyar büntetőeljárás irataiból. Ami még fontosabb, ez kizárta az edényekről vett talajminták összevetését a magyar talajmintákkal – illetve az összevetés természetesen egyezést mutatott ki, de ezt nem mondhatták el. A Lordot nem lehetett kérdezni a hamis libanoni papírokról, stb, egyértelműen teljesen egyoldalú, elfogult viselkedést mutatott. A magyar kormány emellett elégedetlen volt a magyar ügyvédi képviselettel is, ez Koszorús Ferenc volt.

Végül 1993-ban azt a döntést hozta az esküdtszék, hogy nem a mienk. De a Lord sem adhatja el, hiszen nem tudja igazolni a tulajdonjogát ő sem. Részben a bírói hibákra hivatkozva fellebbeztünk, de ez sem hozott eredményt. Ezután a magyar állam többször is megpróbálkozott a visszavásárlással, hazahozatallal. A kincsek egy része, hét darab végül 2014-ben került vissza Magyarországra, olyan megállapodással, hogy nem megvásárolta, hanem a kincsek őrzési jogáért fizet 15 millió dollárt. Hazatértük után először a Parlamentben, majd a székesfehérvári Szent István király Múzeumban voltak kiállítva. Jelenleg a Nemzeti Múzeumban vannak.

A kincs leírása

A kincs két csoportra osztható. Az egyiket vésett geometrikus minták díszítik, mely a Római Birodalom nyugati részén terjedt el a Kr. u. 3-4. században. A másikat a domborítással kialakított, főként alakos minták jellemzik, ez a keleti részen terjedt el. A leletet tálcák, korsók alkotják, amelyeken látszik a használat, s javítások nyomai is. Egy bronzüstben rejtették el őket, az üstben látszanak a tárgyak nyomai. A kincsek nem egységesek, több műhelyben készülhettek a 4. században. A tulajdonosa Seuso, egy pannóniai főnemes lehetett, s a kincset valószínűleg egy barbár betörés elől menekülve rejtették el.

A Nemzeti Múzeumban őriznek egy quadripust, melyet 1878-ban találtak szintén Polgárdinál. Két lábat találtak hozzá, először tripusnak gondolták, majd nemrégiben kiegészítették egy negyedik lábbal is. A páratlan lelet fő jellemzője – mint a Seuso-kincsnek is -, hogy rendkívül nagy tisztaságú ezüstből (98%-os) készült, egyértelműen része a Seuso leletnek. Ugyanakkor mérete is jelentős: 114 cm magas, mely illeszkedik a kincs táljainak méretéhez is. Leghíresebb darabja a Seuso-tál átmérője 70 cm és a kancsók is 50 cm-sek

• Geometrikus díszítésű tál: 38,5 cm átmérőjű, tálalásra használták. Több belekarcolt felirat olvasható rajta. A spirálisokkal díszített medallion belsejét vésett geometrikus minta tölti ki, csillag és levél formák váltogatják egymást. 4. század közepe táján készülhetett.

• Seuso tál: szintén tálalásra használták, de majdnem kétszer akkora,70,5 cm az átmérője. Alacsony talpgyűrűn áll, a peremét gyöngysor díszít. A belseje egy kettős gyűrűvel körbevett medallion. Vadászjelenetek vannak rajta. Két szó is olvasható: Innocntius –ez valószínűleg a ló neve, és a Pelso, ekkoriban így hívták a Balatont. Szilágyi János régészprofesszor 1984-ben  a Los Angeles-i Getty Múzeumban járt, itt vette észre a Pelso szót, s tulajdonképpen ezzel vette kezdetét Magyarország érdeklődése a tárgyak iránt.  A külső körfeliratot egy Krisztusmonogram kezdi, a szöveg pedig: „Őriztessenek meg neked még sok évszázadig eme edények, ó Seuso,hogy leszármazottaidnak is javára szolgálhassanak” 4. század közepe

• Fedeles ezüstkancsó állatalakokkal: 51 cm magas és majdnem négy kilogramm. Csillag alakú lába és teste van, amin 10 sorban 120 darab, hatszögű keretbe foglalt kép van. Ezek vadászattal kapcsolatos emberi, állati alakokat és vázákat ábrázolnak. A fedőn 10 fej van keretben. 4. század

• két geometrikus kancsó: testvérdarabok. Fél méteresek, körülbelül 2,5 kilósak. Díszítésük nagyjából megegyezik. Talpgyűrűjük kúpalakú, gyöngysor szegélyezi. A testén spiráldísz osztja mezőkre, amikben geometrikus formák, palmetták, rozetták láthatóak. 4.sz. második fele.
•  Kézmosó tál: átmérője 46,8 cm, 12,5 cm magas. Kihajló pereme van, alacsony talpgyűrűn áll. Az alján körben szabályos hatszögekben madarak és növények láthatóak. 4. század vége.

• Achilles tál: tálaló tál, a legnehezebb darab, majdnem 12 kg. A pereme széles, gyöngysor díszíti és mellette mitologikus jelenetek láthatóak. Például Akhilleusz születése, Athéné és Poszeidon Attika feletti vitáját. A közepén látható az a jelenet, amikor a nőnek öltöztetett Akhilleusz a fegyverek után nyúl, s ezzel elárulja magát. század utolsó negyede

• Meleagrosz tál: hasonló, mint az előző, az átmérője 69,2 cm, 8606 gramm. Alacsony talpgyűrűje, gyöngysor a peremén van, amelyen mitológiai jelenetek, alakok láthatóak. Például Paris ítélete, Pryamos és Thysbe története. A belsején vésett levélminták vannak. A középső medallion Meleagroszt és Atalantát ábrázolja egy vadászaton.

• Amphora: 38,5 cm magas kétfülü kancsó. Domború díszítés fedi. A fülek párducokat formáznak. Legalul levélminta, felette halak és szárnyasok láthatóak. A főmező pedig egy bacchikus menetet ábrázol. Aranyozott. 4. sz. második fele.

• Kancsó dinoysikus ábrázolással: 43,5 cm magas, tojásformájú. Csillagalapú a talpa és a szája is. Derékszögű a füle, a fedele nincs meg. A testén indaminta van, illetve a nyolc oldallap mindegyikének közepén egy-egy táncoló bacchikus alak van. (például Dionüszosz, Pán)

• Hippolytos kancsó és két ezüstvödör: összetartoznak, egy mester készíthette őket. Hasonlóan néz ki, mint a többi. Tojás alakú, talpas, gyöngysor, talpán és nyakán levélminta, a testén domborműábrázolások, vadászatok. A vödrök 4,5 kg-osak, pedig mindössze alig 30 cm magasak. Situlának nevezett függőleges falú vödrök. Három öntött, szfinxet formázó lábon állnak. Az oldalukon domborműben Hippolytos-Phaedra jelenetek. A fülek öntött női mellszobrocskával kapcsolódnak a peremhez. 4.sz utolsó negyede

• Toilett láda: ez a legszerényebb darab, csak 31,5 cm és alig két kiló. A kúpos fedelű, gombbal. A testén domborműben fürdőző női alakok, és egy úrhölgy szolgákkal körül véve. A fedélen mitológiai figurák.

• Bronz üst- ebben rejtették el a kincset. Legnagyobb átmérője83,5 cm, a belsejében több ezüsttárgynak is megmaradt a lenyomata. Az oldalát és fenekét két külön lemezből rakták össze, oldalt szegecseléssel, lent farkasfogas technikával.